Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Őstermelők és a vásárhelyi piac a X. Fotószimpóziumon

A IX. Fotószimpózium még csak most nyílt meg, de a fotóművészek már a következő témán dolgoznak. A szakma legjobbjai egy hétre birtokba veszik a várost, hogy Vásárhely egyik jellegzetességét: a piacot, és az itt megforduló termelőket és vásárlókat örökítsék meg az utókor számára.

A X. Fotószimpóziumra érkező művészek most is a Virág utcai Alkotóházban gyűltek össze, hogy egyeztessenek az idei feladatról. A fotósoknak ugyanis minden évben a város egy-egy jellegzetességét kell lencsevégre kapniuk. Korábban többek között már megörökítettek a tanyavilágot, az olvasóköri mozgalmat, vagy a téglából épült létesítményeket, de ötletekből nincs hiány, így idén újabb érdekes téma vár rájuk.

– A téma nagyon röviden és összefoglalóan: a piac, és annak csatolt részei. Tehát egészen addig, hogy őstermelőkhöz megyünk, hiszen munka közben is szeretnénk őket lefotózni, de azt is szeretnénk megmutatni, hogyan kerül a termék a piacra. Így jutunk vissza a piacra, ahol a jellegzetes arcokat is keressük – mondta Módos Gábor, fotóművész.

A fotósok kedden reggel hozzákezdtek a munkához, és egészen vasárnapig dolgoznak a városban. Ez idő alatt igyekeznek minél inkább kiaknázni a témában rejlő lehetőségeket. Az biztos, az érintettek számára nem lesz meglepő a művészek felbukkanása.

– Tudják, hogy létezünk, hogy jövünk, hiszen tényleg nagyon nagy előkészület előzte meg munkánkat, és reméljük, hogy minden jól alakul és sikerül – tette hozzá Módos Gábor.

Idén összesen 16 fotós vesz részt a munkában. A művészek között vannak olyanok, akik a kezdetek óta oszlopos tagjai a társaságnak, mint Dozvald János, Balla András, vagy a vásárhelyi születésű Eifert János, aki idén több tanítványát is magával elhozta, de a csapatot helyi művészek is erősítik.