Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Őszi Kerámia Tárlat Hódmezővásárhely után Budapesten

Porcelán, kerámia,
samott plasztikák, dísztárgyak, kísérleti jellegű munkák, mintegy 30
művész alkotásai láthatók csütörtöktől a XXI. Őszi Kerámia Tárlaton
Budapesten, a Magyar Alkotóművészek Házában, a városligeti Palme
Házban.

Laczkó Ibolya művészettörténész, a tárlat rendezője az MTI-nek
szerdán elmondta, hogy a Palme Házban a nyári hódmezővásárhelyi
kerámia szimpózium válogatott anyagát tették ki, idén francia és
szerb keramikusokat is meghívtak a seregszemlére, amelyet a Magyar
Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képző- és Iparművészek
Szövetsége valamint a Magyar Keramikusok Társasága szervez.

A hagyományos majolikagyártás Hódmezővásárhelyhez kötődik, több
porcelán és kerámiagyár is működik a városban, segítségükkel égetik
ki a művészek munkáikat, ezért is rendezik meg ott nyaranta a
kerámia szimpóziumot, s ebből az anyagból válogatnak a budapesti
bemutatóra.

A nagy kiállítás mellett kamaratárlatot is láthat a közönség Rabie
M. Hadie iraki születésű, 1969 óta Magyarországon élő keramikus
munkáiból. Az alkotó azzal érdemelte ki az egyéni bemutatkozást,
hogy tavaly elnyerte a Gádor-díjat, amelyet minden évben a legjobb
keramikusnak ítélnek Gádor István (1891-1984) kétszeres
Kossuth-díjas keramikus, a modern magyar kerámia megteremtőjére
emlékezve.

Rabie 1974-ben végzett Csekovszky Árpád növendékeként az
iparművészeti főiskolán. Később a vegyészi diplomát és a doktori
titulust is megszerezte, így a maga kísérletezte mázakkal dolgozik.
Sajátos, finom formavilága a természethez való vonzódását mutatja –
fogalmazott Laczkó Ibolya.
A művészettörténész azt is elmondta, hogy az idei Gádor-díjat a
csütörtök esti megnyitón Gádor Magda szobrászművész, Gádor István
lánya adja át Sövegjártó Mária keramikusnak.

A művész 1967-ben
végzett az iparművészeti főiskolán Csekovszky Árpád tanítványaként.
Kezdetben hagyományos fazekas agyagból színes, mázas
kerámiafigurákat készített, később magas tűzön égő félporcelán
anyagot munkált meg és egyéni technikával, oxidokkal színezett. Fali
és térplasztikáin utazási élményeit örökíti meg.

A XXI. Őszi Kerámia Tárlat november 21-ig tart nyitva
Budapesten.

(MTI)