Akár ötvenezer forinttal is támogathatja a
vásárhelyi önkormányzat a BKF hallgatóit.
A szeptemberben induló hódmezővásárhelyi regionális tudásközpontba járó főiskolásoknak az ösztöndíjért 4-es átlagot kell teljesíteniük.
Szeptembertől
a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hódmezővásárhelyi regionális tudásközpontjában
négy alap és több felsőfokú szakképzési szakon kezdődik meg az oktatás. A
főiskola turizmus-vendéglátás, kereskedelem és marketing, fotográfia, valamint
kézműves alapszakokat hirdetett meg.
– Bármely
középfokú végzettséggel rendelkező pályázó beadhatta a jelentkezését. Örömmel
jelenthetem be, hogy több mint négyszáz jelentkező jelölte meg a
hódmezővásárhelyi regionális tudásközpontot célintézményként. Jelenleg arról
tudunk beszámolni, hogy június 1-jén a gyakorlati vizsgák megtörténtek az
Eötvös József Székhelyintézményben és július 21-én derül ki, hogy a pályázók
közül kik lesznek azok a szerencsések, akik valóban felvételt nyertek az
intézménybe és az általuk megjelölt szakon folytathatják tovább tanulmányaikat
– mondta Balázs József csoportvezető.
A
kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók tanulmányait a vásárhelyi
önkormányzat városi felsőoktatási ösztöndíj létrehozásával támogatja.
– 2011.
június 2-án a közgyűlés elfogadott egy új ösztöndíj-rendeletet. Azon hallgatók
jelentkezhetnek, illetve adhatnak be pályázatot a város által meghirdetett
ösztöndíjra, akik legalább 4-es átlagot elérnek és vállalják, hogy
Hódmezővásárhelyen helyezkednek el tanulmányaik befejezése után, legalább annyi
időtartamra, mint ahány hónapig felsőoktatási ösztöndíjban részesültek – tette
hozzá a csoportvezető.
A
támogatás összege hallgatónként havi 10 és 50 ezer forint között lehet. Az
összegről szemeszterenként döntenek, és attól függően módosíthatják, hogy a
hallgató milyen átlagot ér el.