Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Öt vásárhelyi diák is versenyben van a szakma kiváló tanulója címért

Hódmezővásárhely adott otthont a Szakma Kiváló Tanulója Verseny egyik
selejtezőjének. A megmérettetésen 31 szakmából képviseltetik magukat diákok.

A Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
évente megrendezi a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt. A mostani selejtezőnek a
Gregus Máté Tagintézmény adott otthont, itt vannak meg ugyanis az országban a
feltételei a hagyományos forgácsolás elsajátításának. A versenyzők nemcsak
Vásárhelyről, hanem Győrből, Kecskemétről és Tabról érkeztek. A selejtezőket
követően a 31 szakmát érintő döntőt a Budapesti Vásárközpontban rendezik
meg.

-A szakma követelményrendszerének megfelelően pontoznak a zsűri tagjai. Aki
60 százalékot teljesít, az mentesül a szakmai vizsga letétele alól – mondta
Kurusa József szakmai igazgatóhelyettes.

A verseny tétje tehát elég nagy. Aki jól teljesít, az nemcsak az országos
megmérettetést nyerheti meg, de a szakmai vizsgát is kiválthatja. Hódmezővásárhelyről
– a különböző középfokú intézményekből – öt tanuló is bejutott a legjobbak közé
különböző szakmákban.

A verseny április 20-án ér véget. Ekkor hirdetik ki a legjobbak névsorát
Budapesten.

Megszakítás