Ötgólos győzelmet aratott az
ASA-Consolis HNKC SE az NB I-es női kézilabda hétvégi fordulójában. A Vasas
elleni siker azt jelenti, hogy a vásárhelyi csapat továbbra is esélyes a legjobb
négy közé jutásra.
A találkozó kimenetele aligha lehetett
kétséges, a piros mezes vendégek ugyanis a tabella utolsó helyén szerénykednek.
A hazaiak Wolf vezérletével jól kezdtek, biztos vezetést szereztek, ám Pollakova
már a találkozó legelején megsérült. A fiatal fővárosi játékosok becsülettel
küzdöttek ugyan, de a nagyobb játéktudással rendelkező házigazdák fokozatosan
növelték a különbséget.
A szünetben hét góllal járt előrébb a HNKC
SE, ekkor 21–14 állt az eredményjelzőn. A fordulást követően kiengedett a hazai
csapat, mind védekezésben, mind támadásban sok volt a hiba. Ezt kihasználva
valamelyest csökkentette a hátrányát a Vasas, de a vendéglátók sikere azért nem
került veszélybe.
Az alapszakaszból még három forduló van hátra és a
legjobb négy közé jutásért továbbra is nagy csatát vív a vásárhelyi csapat és a
hétvégén Nyíradonyban diadalmaskodó békéscsabai együttes. Egyelőre úgy tűnik,
hogy csak akkor lehet a legjobb négy között a HNKC SE, ha az alapszakasz utolsó
három meccsét, a Kiskunhalas elleni idegenbeli találkozót, a Fehérvár elleni
hazai meccset, valamint a dunaújvárosi vendégszereplést is győzelemmel zárja.
Ehhez azonban sokkal jobb teljesítményekre lesz szükség, mint a szombati
meccsen.
Az utánpótlás csapatok meccsein a
serdülőknél 26-26-os döntetlen lett a végeredmény, az ifistáknál pedig 36–23-ra
nyertek a fővárosiak. A következő fordulóban március 14–én szombaton
Kiskunhalason lép pályára az ASA-Consolis HNKC SE.