Csongrád, Békés és Bács−Kiskun Megyében 13−14 település
15−20 projekttel száll be a bioenergia projektbe. A tervek szerint a
geotermikus energiától a biomasszáig a legkülönbözőbb formában
állítanak majd elő ezeken a helyeken energiát – mondta el Dr. Magyar
Bálint a március 23−án a Hódmezővásárhelyen rendezett biodízel
konferencián.
A fejlesztéspolitikai államtitkár megjegyezte, ennek a folyamatnak
egyik első állomása Hódmezővásárhely, ahol biodízel présüzem és
finomító épül. Ha a projektek megvalósulnak, mintegy 300 ezer tonna
bioetanolt és 200 ezer tonna biodízelt állítanak elő a Dél-Alföldön.
Ezen felül még 400-450 megawatt villamos energia állítható elő, ami a
Paksi Atomerőmű egy blokkjának kapacitásával egyenlő. Magyar Bálint úgy
fogalmazott, ez olyan, mintha egy ötödik paksi atomerőmű blokk lenne a
három megyében. Az államtitkár kiemelte, ezek a beruházások komoly
befektetést igényelnek az önkormányzatok részéről is. Hangsúlyozta, más
régiókra nem jellemző, hogy ilyen átfogó tervek lennének a megújuló
energiaforrások felhasználására.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu