Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Óvoda építését kezdeményezi Hódmezővásárhely a kárpátaljai Mezőváriban

Óvoda építését  kezdeményezi a hódmezővásárhelyi önkormányzat a beregszászi járásban található, 3400 lakosú Mezőváriban. A várhatóan százmillió forintos beruházás érdekében adománygyűjtést indítanak – közölte a város polgármestere csütörtökön az MTI-vel.

Almási István (Fidesz-KDNP) emlékeztetett: Hódmezővásárhely csatlakozott a kormány felhívásához, hogy lehetőségükhöz mérten támogassák a kárpátaljai magyar településeket, szolidaritást vállalva és segítve ezzel az ott élő magyarságot. A város közgyűlése már korábban döntött arról, hogy Mezővárit 4 millió, Aknaszlatinát 2 millió forinttal segíti.

A támogatás átadásakor kiderült, hogy Mezőváriban a jelenlegi – magyar nevelési nyelvű – óvoda nagyon rossz körülmények között működik. Egy a szocializmusban épült, monumentális, kihasználatlan és korszerűtlen épületbe járnak a gyerekek. Az elavult nyílászáróknem szigetelnek megfelelően, olyan rossz állapotban lévő cserépkályhával fűtenek, amelynek a repedéseit szilvalekvárral tömik be. Az intézménynek igazi játszótere sincs – mondta a polgármester.

Almási István hozzátette, hogy Kárpátalján az óvodai nevelés háromtól hatéves korig folyik, ötéves kortól pedig kötelező részt venni az intézményekben tartott iskolai előkészítőn. A Mezővári Nyírfácska Óvodába jelenleg száz gyerek jár. A hódmezővásárhelyi önkormányzat a kor követelményeinek megfelelő, négycsoportos óvodát szeretne a magyar többségű községben építeni. A beruházás költsége várhatóan 100 millió forintos nagyságrendű lesz. A polgármester bejelentette, hogy a terv megvalósítása érdekében közadakozást kezdeményeznek.

Megszakítás