Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Padlóba vájt bunkerben rejtőzött a körözött férfi

Földbe vájt,
kibetonozott bunkerban bujkált a 33 éves körözött férfi, amikor egy
Hódmezővásárhely közeli tanyán elfogták a rendőrök egy összehangolt
akcióban – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A férfi ellen három elfogatóparancsot bocsátott ki két hatóság: a
Gyulai Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntette, a Csongrád Megyei
Bíróság pedig jogerős szabadságvesztés büntetés és elzárás letöltése
miatt kereste – mondta Szenti Szabolcs.

A Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság nyomozói és körzeti megbízottjai egy összehangolt
akcióban, előzetes adatgyűjtést követően jelentek meg a városhoz
közeli tanyán szerdán. A férfit először nem találták, majd a
házkutatás során derült ki, hogy egy gyerekszoba padlózata alatt
rejtőzött el, egy földbe vájt, kibetonozott bunkerban, amit egy acél
fedőlappal és szőnyeggel takartak le – mondta el a hadnagy.

A
körözött férfit a rendőrök elfogták, majd átadták a Szegedi Fegyház
és Börtönnek.

(MTI)

Megszakítás