Az ivóvíz hálózat fejlesztésére és rekonstrukciójára nyújtanak be
pályázatot Hódmezővásárhely Önkormányzata és a kistérség települései. A
beruházás összköltsége a városban 1,2 milliárd forint, amelynek sikeres
pályázat esetén 90%-át állná az Európai Unió.
– Több olyan uniós irányelv is van, melyet Magyarországnak követnie kell.
Ilyen kötelező feladat a fogyasztásra szolgáló ivóvíz minőségi paramétereinek a
betartása is – mondta el dr. Kovács Pál, városstratégiai főtanácsadó, aki hozzátette: 2010-től a kötelező paraméterek megváltoztak, amelynek
következtében jelentős fejlesztéseket kell végrehajtani a helyi ivóvíz
hálózaton. Ezekre a fejlesztésekre egy uniós pályázatnak köszönhetően tud
anyagi forrást szerezni a város.
– A teljes beruházás költsége Hódmezővásárhelyen 1,2 milliárd forint,
amelyre 90%-os támogatottságot lehet nyerni, és a szükséges önerő 60%-ra is
lehet pályázni. Ez azt jelenti, hogy a város 75 millió forintos önerő mellett
egy 1,2 milliárdos beruházást tud megvalósítani, amely döntően az ivóvíz
minőségének javítására szolgálna. Egy új, modern technikát tudnánk beépíteni a
helyi vízhálózatba, és egy rekonstrukcióra is sor kerülne – magyarázta dr.
Kovács Pál.
A pályázati lehetőség nem csak Hódmezővásárhelyt, hanem az egész kistérséget
érinti. Ennek érdekében jött létre a város rendkívüli közgyűlésén a
Hódmezővásárhely-Mártély-Székkutas Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás.
Így közösen nyújtják be a pályázatot az unió felé. Amennyiben ez eredményes
lesz, 2013-ban megindulhat a beruházás.