A közelmúltban megjelent vállalkozásfejlesztési pályázat volt a témája annak a lakossági fórumnak, amelyet a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület LEADER helyi akciócsoportja tartott Székkutason. Pályázatot június 30-ig lehet beadni.
2011-ben Hódmezővásárhelyről, Székkutasról, Mindszentről és Mártélyról a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesülethez 36 pályázat érkezett be, amelyek közül az elnökség döntése értelmében kilenc pályázat nyert pozitív elbírálást. Ezek mindegyike civil szervezet, amely a közeljövőben valamilyen LEADER rendezvényt fog szervezni.
– A Csongrád Megyei Szabadidő és Sport Szövetség, az Új-kishomoki Olvasókör, a Hódmezővásárhelyi Labdarúgó Klub, a Visszhang utcai Olvasókör Közhasznú Szervezete, a Székkutasi Lovas Közhasznú Egyesület, akik a múlt héten meg is rendezték a Székkutasi Lovas Napokat. Nyertes pályázó továbbá a Tiszta Szívvel Egyesület és Közhasznú Alapítvány, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás, valamint a Szikáncsi Egyesület – tájékoztatott Benkő Zsolt, a Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület munkaszervezeti vezetője.
2012-ben több pályázati kiírás jelenik meg. Ezek között központi helyet foglal el a mikrovállalkozások fejlesztése, amely Mártély és Székkutas községben aktuális.
– A pályázatok keretében lehet a vállalkozással kapcsolatos eszközök fejlesztésére pályázni, illetve a telephely székhelyén levő épületek fejlesztésére, valamint új épületek létrehozására is. A már meglevő vállalkozások mellett induló vállalkozások is pályázhatnak és természetesen magánszemélyek, akik vállalják, hogy az utolsó befizetési keret benyújtásáig a vállalkozói engedélyüket kiváltják – tette hozzá Benkő Zsolt.
A pályázati lehetőség június 30-ig tart. Mártély esetében 60 százalékos, Székkutas esetében 65 százalékos támogatottságot jelent.