Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Pályázati felhívás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Czirbusz Piroska Emlékére a Hódmezővásárhelyi Művészetekért Közalapítvány pályázatot hirdet:
hódmezővásárhelyi vagy ahhoz kötődő szerző(k) irodalmi, művészeti, tudományos műve kiadásának támogatására

Pályázati feltételek: 18 éven felüli, vásárhelyi vagy ahhoz kötődő személy(ek), akinek munkája a város szellemi értékét gyarapítja. Előnyt élveznek a pályakezdő alkotók, illetve azok, akik önrésszel vagy más forrással is rendelkeznek. Csak az kaphat támogatást, aki a teljesen kész, szerkesztett és számítógéppel készült kézirathoz két elismert szakember írásbeli értékelését és a kiadást támogató javaslatát, valamint a kiadás pénzügyi tervezetét és a szerző szakmai önéletrajzát is mellékeli

hódmezővásárhelyi vagy ahhoz kötődő alkotók  zenei, képzőművészeti, táncművészeti, színházi, filmművészeti tevékenységének támogatására

A pályázat teljes leírása ide kattintva olvasható el.