Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Pályázati lehetőség magánházak, lakások felújításához

Homlokzati
hőszigetelés kiépítéséhez, megújuló energiaforrás kiaknázásához és a nyári
hővel szembeni védekezéshez nyújt segítséget magánszemélyek részére a
minisztériumi által kiírt lakás illetve házfelújítási támogatás. A pályázat részleteiről az érdeklődők a Polgármesteri Hivatalban
kaphatnak tájékoztatást.

A
zöld beruházási program keretében Klíma barát otthon címmel hirdetett
pályázatot  még korábban az illetékes
minisztérium, amely most már nem csak a 
lakásszövetkezetek és társasházak energiatakarékos felújítását célozza,
hanem mangánszemélyek részére is biztosít felújítási támogatást.

– Természetes személyek pályázhatnak, de az
iparosított technológiával épült lakóépületek esetében kizárólag
nyílászárócserére van lehetőség – tájékoztatott a részletekről dr. Makó András
a Lakosságszolgálati Iroda vezetője. – A program egyéb esetben homlokzati hőszigetelést, megújuló energia felhasználását és a nyári hővel
szembeni védekezés lehetőségét kínálja különböző támogatási intenzitással,
attól függően, hogy milyen jellegű beruházást kíván a pályázó megvalósítani.

A pályázat kiírója a komplex beruházásokat előnyben
részesíti, vagyis minél összetettebb felújítást tervez valaki, annál nagyobb az
esély, hogy elnyeri a támogatást, amelynek a legmagasabb hozzájárulási aránya
30%. A nyertes pályázó vissza nem térítendő kölcsönt kap, de csak az elkészült
beruházás után kapja meg az összeget, vagyis a program utófinanszírozott

A pályázati igényt 2010. október 31-ig lehet
benyújtani a minisztérium felé. Az érdeklődőknek felvilágosítást nyújtanak a
Polgármesteri Hivatal 22-es szobájában a Lakás és Helyiséggazdálkodási csoport
munkatársai. Telefonon pedig az 530–184-es és az 530-187 -es számon adnak
információt a témával kapcsolatban.

Megszakítás