Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Pályázati lehetőség mezőgazdasági tanulmányokat folytató diáknak

Immár második alkalommal hirdetett pályázatot egy,
a mezőgazdasági oktatásban résztvevő tanuló támogatására a Hódmezővásárhelyi
Gazdasági Egyesület. A nyertes diák ötvenezer forintot kap.

A mezőgazdasági ágazatban tanuló tehetséges helyi fiataloknak
nyújt támogatást a 2011-es évre is a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület
pályázata. Az ösztöndíj ötvenezer forintot jelent, amelyet egy összegben
folyósítanak a nyertes diáknak. A szervezet a Szegedi Tudományegyetem
Mezőgazdasági Karával és a HISZK Gregus Máté Tagintézménnyel jogviszonyban álló
legalább 11. évfolyamos hallgatók jelentkezését várja. A pályázat beadásának
határideje február 4-e. A jelentkezési lapok letölthetőek a Gazdasági Egyesület
honlapjáról.

– Fontos, hogy a középpontban maradjon a vásárhelyi
mezőgazdasági oktatás. A jövőben is szükségünk lesz helyi szakemberekre, mind a
földművelés, mind pedig az állattenyésztés területén. A leendő gazdálkodók
szaktudásukkal járulnak hozzá, hogy egészséges élelmiszereket termeljünk –
mondta Benkő Zsolt, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnöke.

A támogatást csak egy diák kaphatja meg egy évben, amelyet elsősorban a
tanulmányok elvégzésére és taneszközök vásárlására fordíthatja a tanuló. Tavaly
húsz fiatal pályázott és a szervezet idén is legalább ennyi beadványra számít.

Megszakítás