Következő történetünk két főszereplője ügynök, illetve kettős ügynök volt. E tanulmányban felbukkannak továbbá a nyugatnémet és az amerikai hírszerzés szolgálatai. Lesznek benne kombinációs játszmák és meghiúsult beszervezési kísérletek, és lesz benne egy család is, amelynek majd minden tagja ügynök lett. E dolgozat azonban elsősorban mégis az egyén és a hatalom viszonyáról szól. Arról az önmagából kifordult világról, amelyet szocializmusnak neveztek, és amelynek állambiztonsági szervezete az egyik legfőbb kiszolgálója volt a hatalom birtokosainak.
Egy vásárhelyi vízilabdázó története…
Volt egyszer egy csapat
A hozzáértők számára a hódmezővásárhelyi vízilabda életet nem kell bemutatni. A vásárhelyi vízilabdasport a ’30-as évekbeli megalakulását követően számos dicsőséges időszakot tudhat magáénak. Hódmezővásárhelyet nem véletlenül tekintették a magyar vízilabdázás egyik fellegvárának. A második világháborút követően hamar megtörtént a sportág talpra állása és ennek eredményeként alakult meg az ország egyik legrangosabb egyesülete. A sportág tehát Vásárhelyen újra virágzott, melynek népszerűségét az is demonstrálta, hogy volt olyan időszak, amikor a város egyidejűleg több csapattal is rendelkezett. Az 1949-ben megvalósuló összefogás eredményeként egy igazán nagy csapat jött össze, amely leggyakrabban a következő összeállításban szerepelt: Ruttay Gergely / Habram Nándor – dr. Hódy, Kékesi, Mucsi József , Marzsinai Zoltán, Török Sándor, Aczél Tibor, Ilosfalvi, Székely és Fraller. E csapat tagja volt még – Faragó Jánoson kívül – Oskovics László is, aki a későbbi történetünk egyik kulcsszereplője lesz. Volt tehát Hódmezővásárhelyen egy legendás csapat, amelyben időnként Gyuricza József, későbbi kétszeres világbajnok vívó és Gabányi László szintén későbbi válogatott kosárlabdázó is megmutatta magát. A következő történet e csapat nagyszerű kapusáról Habram Nándorról szól, aki ha nem abban az elátkozott világban adja fejét a vízilabdázásra talán – ahogy akkor tartották róla – egészen a válogatottságig vihette volna. De időközben történt valami, amely alapvető módon változtatta meg az életét…
A teljes dokumentumot ezen a linken keresztül tekintheti meg.