Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Pártok a privatizációról

Eltérően értékelik a vásárhelyi közgyűlésbe bejutott pártok a Hód-Mezőgazda
Zrt. privatizációjának ügyét.

A Lázár János polgármester és Budai Gyula elszámoltatási
kormánybiztos nevéhez fűződő feljelentés szerint a Hód-Mezőgazda
magánosításával több, mint egymilliárd forint kár érte a magyar államot. A
vállalatot ugyanis a privatizáció előtt 2,7 milliárd forintra becsülték fel,
ennek ellenére 1, 7 milliárdért adták el. A nyertes cég, a KHD-Invest Kft. a
pályázat benyújtása előtt két héttel alakult, a privatizáció lezárultát
követően pedig a kft. két tagjának – a Lineár 2004 Kft.-nek és a
Mezőgazda-Invest Kft.-nek -, amelyek a munkavállalók többségét tömörítették,
azonnal megszűnt a tagsági viszonya. Budai szerint azért kellett bevonni a
dolgozókat a tranzakcióba, hogy a pályázat során a dolgozói létszámra a
legmagasabb pontszámot kapja a KHD-Invest.

A Vásárhelyi Televízió felkereste a vásárhelyi közgyűlés
pártjait, hogy véleményezzék a kialakult helyzetet.

Az MSZP képviselője, Kis Andrea a nyomozás végéig nem akarja
kommentálni az ügyet.

–  Azt gondolom, hogy
mindenképpen meg kell várni az igazságszolgáltatás szerveinek döntését. Személy
szerint képviselőként, vásárhelyi polgárként nem látok bele mélyen a dolgokba –
mondta Kis Andrea.

A Jobbiktól megkerestük Molnár Lászlónét, aki először
elvállalta az interjút, majd később közölte: mégsem nyilatkozik. Havránek
Ferenc, a Zöld Baloldal képviselője helyesli a vizsgálatot, mivel nincs pozitív
véleménye a privatizációról.

– Teljesen biztos vagyok benne, hogy Magyarországon a
privatizáció politikai célból zajlott, és valódi árán egyetlen üzem vagy cég
sem került értékesítésre, így nyilván a Hód-Mezőgazda sem. A vizsgálattal egyet
tudok érteni, de hogy ennek eredménye nem lesz, arra már most le merem tenni a
nagyesküt – mondta Havránek.

A Fidesz Hódmezővásárhelyi Szervezete azt kérte a
privatizációban érintettektől és a Hód-Mezőgazda Zrt. vezetőjétől, hogy
álljanak ki a nyilvánosság elé és mondják el az igazságot az ügy kapcsán,
azonban ez a mai napig nem történt meg.

– Azt gondolom, hogy jogos az elvárása a közvéleménynek és a
vásárhelyieknek, hogy akik közvetlen részesei, kulcsszereplői voltak az
eseményeknek álljanak ki, mondják el az igazságot, ismertessék meg a
vásárhelyiekkel a valódi történetet. Ne kelljen arra várni, hogy az
igazságszolgáltatás, a Nemzeti Nyomozó Iroda derítse ezt ki – mondta dr. Havasi
Katalin, a Fidesz Hódmezővásárhelyi Szervezetének elnöke.

A Vásárhelyi Televízió a Hód-Mezőgazda Zrt.
vezérigazgatójának, Antal Gábornak még az elmúlt hét második felében elküldte
kérdését, melyben arra várnak választ, hogy mennyi állami és uniós támogatást
kapott a cég a privatizáció óta, azonban erre azóta sem kaptak választ. Ahogyan
nem kaptak választ Hatala Mihály igazgatóhelyettestől sem. Hatala Mihály volt a
képviselője annak a Mezőgazda-Invest Kft-nek, amely 2004-ben a privatizálandó
társaság dolgozóinak jelentős részét tömörítette, s jutott kb. 40%-os vételáron
a dolgozói részvényekhez. A cég a részvényjegyzést hitelből fedezte, a 150
millió forintos vételárat úgy egyenlítette ki, hogy a KHD-Invest Kft. három
jelentősebb tulajdonosától 45-45 millió forintot vett fel kölcsönként, amelyet
saját erőből 15 millióval egészített ki. Hatala Mihálytól a VTV azt szerette
volna megtudni, hogy miért a későbbi tulajdonosoktól kértek kölcsönt, s miért
nem banki kölcsönhöz folyamodtak?

Az ügyben múlt héten indította meg a nyomozást a Nemzeti
Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Megszakítás