A pásztorkultúra tárgyi eszközeiből
nyílik kiállítás csütörtökön magángyűjtők anyagából a hódmezővásárhelyi Petőfi
Sándor Művelődési Központban.
Az október 5-ig nyitva tartó tárlat anyaga a
gazdag múltú pásztorkultúrát reprezentálja, az érdeklődők láthatnak majd
hagyományos technikával készült botokat, karikás ostorokat,
dohányzacskókat, bicskatokokat,
tarisznyákat, szűröket, ruhákat, mellényeket és kalapokat.
Egy elkülönített sarokban a
pásztortűz gyújtásához és a szabadtéri főzéshez szükséges eszközöket –
kovaköveket, bográcsokat és üstöket – is bemutatják. Az érdeklődők pedig
szeptember 26-án, a Szent Mihály napi juhszámadás alkalmából az Árpád utcai
tájháznál egy
hagyományos kovaköves pásztortűzgyújtáson is részt vehetnek
majd.A kiállítás
különlegessége az az ostorgyűjtemény, amelyben vékonyabb hat-nyolc szálból
fonott és vastagabb, akár 24-26 szálból készült eszközöket is megcsodálhatnak az
érdeklődők.
A tárlaton bemutatandó –
egykor mindennap használt, ma már azonban leginkább dísztárgyként kezelt –
pásztoreszközök Perényi János hódmezővásárhelyi, Varga József biatorbágyi, Póka
György gyulai, Dani János makói és Szőke Péter békéscsabai magángyűjtők
tulajdonát képezik. A legrégebbi tárgyak a XVIII-XIX. század fordulójáról
származnak, a legfiatalabbak hagyományos technikával napjainkban
készültek.
A pásztorkodás a vadállatok
háziasítása óta létező foglalkozás, amely szinte minden kultúrában fellelhető,
és a magyarok életében különösen mély gyökerei vannak. Egy sajátos, belső
tagozódás jellemző képviselőire. A különböző állatfajok őrzői más-más elnevezést
kaptak, általános rangsorukban a sorrend a csikós, gulyás, juhász, kondás,
kanász és csordás, csürhés volt.
Fontos szerepet töltöttek
be mellettük még a számadók, akik anyagi felelősséggel tartoztak a gazdaságért
és a bojtárok, akikhez tartoztak a felfogadott munkások. A magyar hitvilág a
pásztor tudós, természetfeletti képességeit, a Biblia és a mesék pedig a
becsületes, egyszerű, dolgos emberi tulajdonságait őrzik.