Egyre több intézmény csatlakozik a
közoktatás-fejlesztést támogató hálózathoz a Dél- Alföldi régióban. Az Európai
Unió finanszírozásával megvalósuló pedagógusképzés megyei konferenciáját
Hódmezővásárhelyen tartották, itt ugyanis szinte minden intézmény rendelkezik
már jó gyakorlatokkal.
Az oktatási intézményekben kidolgozott jó gyakorlatok adoptálásáról és a
mindennapi munkába való beépítéséről tartottak ma konferenciát a Dél-Alföldi
régióban. A közoktatás fejlesztése három megyében zajlik: Békés, Bács-Kiskun és
Csongrád megyékben.
– Ezt a konferenciát úgy próbáltuk összeállítani, hogy az óvodától a
felsőfokú oktatási intézményekig mindenki találhat magának egy-egy témát –
mondta Závogyán Judit, a régió szakmai vezetője.
A találkozón arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy bemutassák a
kötelező elemek és tantárgyak mellett azt is, hogy milyen plusz tanulási
formákat, játékokat tudnak beiktatni a gyerekek fejlesztésébe.
– A megyei találkozó eddig Szegeden volt, de azért választottuk Hódmezővásárhelyet,
mert itt valamennyi intézménytípusban, óvodában, általános és középiskolában,
valamint a kollégiumokban is megtalálhatók ezek a fejlesztések. A fenntartók
itt törekedtek arra, hogy a hálózati tanulás megvalósuljon. A mi rendszerünket
megelőzve, már korábban így építették fel a közoktatási intézményeket, ami úgy
gondolom példaértékű – fogalmazott a szakmai vezető.
Három megyéből 150 pedagógus és több települési önkormányzat képviselő vett
részt a konferencián.