Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Példaértékű összefogás a rászoruló gyermekekért

„Egy város erejét nem a lélekszámban, vagy az infrastrukturális fejlettségben lehet leginkább mérni, hanem abban, hogy az ott élő közösség képes-e, és milyen mértékben képes az összefogásra, képes-e segíteni a rászoruló tagjait. Mi vásárhelyiek büszkék lehetünk, mert ismét megmutattuk, hogy együtt mindenre képesek vagyunk” – fogalmazott Almási István alpolgármester, mikor bejelentette: idén minden várakozást és korábbi gyűjtést meghaladóan több mint 350 magánszemély és cég közel 9,5 millió forinttal segíti a rászoruló gyermekek nyári étkeztetését. A kért támogatás kétszerese érkezett a felajánlóktól.

Hódmezővásárhelyen a nyári gyermekétkeztetés 24 millió 200 ezer forintos költségének jelentős hányadát, azaz 18 millió 400 ezer forintot az önkormányzat az Emberi Erőforrás Minisztériumától pályázaton nyerte, a fennmaradó 5 millió 800 ezer forintot pedig önrészként kellett finanszíroznia. A város idén is a vásárhelyiek segítségét kérte, és gyűjtést szervezett. 

– Az idei évben a támogatók száma és a felajánlás mértéke minden eddigit meghaladott. Több mint 350 cég és magánszemély támogatta az önrész előteremtését a tavalyival szemben, amikor 250 támogató segített. Az eddigi rendszeres támogatók köre bővült a mezőgazdasággal foglalkozókkal, de a vidéki vállalkozások is jelentős összeggel járultak hozzá a költségekhez. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatásukkal segítették a rászoruló gyermekek nyári étkeztetését – mondta Almási István alpolgármester.

A lakossági felajánlások jóval túlszárnyalták az előre várt támogatást, hiszen eddig közel 9,5 millió forint gyűlt össze, amelynek köszönhetően 1300, rendszeresen gyermekvédelmi kedvezményben részesülő 6 és 11 éves kor közötti kisgyermek kaphat június 18-tól egészen augusztus 16-ig minden nap meleg ebédet a Kalmár Zsigmond Szakiskolában vagy a Cseresnyés Kollégiumban. A program 5,8 millió forintos önrészének tehát majdnem a kétszerese érkezett meg a felajánlóktól.

– Egy város erejét nem lélekszámában vagy infrastrukturális fejlettségében lehet mérni, hanem abban, hogy az ott élő közösség képesek-e, és milyen mértékben képes az összefogásra és képes-e segíteni a rászoruló tagjait. Mi vásárhelyiek büszkék lehetünk, mert ismét megmutattuk, hogy össze tudunk fogni és együtt mindenre képesek vagyunk – emelte ki Almási István.

Az önkormányzat minden felajánlott forintot a rászoruló családok támogatására fordít, a megmaradó összegből várhatóan a gyermekek beiskolázási költségeit próbálják csökkenteni. Éppen ezért a gyűjtés nem zárul le, aki támogatni akarja a rászoruló családokat, felajánlását elküldheti a 11600006-00000000-21810866 számlaszámra, vagy befizetheti a Polgármesteri Hivatal házi pénztárában. A város minden támogatónak az előző évekhez haonlóan tételes elszámolást küld a felajánlások felhasználásáról.

Megszakítás