Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Pénteken indul a Mezi Fesztivál Székkutason

Hét végén tartják a második Mezi Fesztivált. A három
napos zenei, kulturális és sport fesztivál Székkutas legnagyobb rendezvénye. A
helyiek és a tíz év alattiak számára ingyenesen biztosítanak részvételi
lehetőséget a szervezők.

Baráti összejövetelen született meg az a gondolat néhány évvel ezelőtt,
hogy egy nagyszabású fesztivállal pezsdítsék fel Székkutas életét. Ez tavaly meg
is valósult, s mivel jól sikerültek a programok, az idén is megrendezik a Mezi
Fesztivált. Pénteken öt órától hétfő hajnalig folyamatosan lesznek fellépők. A
tavalyi évben kérdőíves felmérést végeztek a fesztivál ideje alatt, így idén már
az ott született igények figyelembe vételével állították össze a programot.

– Az estéken a zenéé lesz a főszerep, különböző koncertek lesznek,
illetve lesz discosátor is. A napközbeni időszak a gyerekeknek, családoknak,
nyugdíjasoknak szól. Olyan sokszínű programot igyekeztünk összeállítani, hogy
mindenki megtalálja a magának megfelelő szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget
– mondta Horváth Zoltán szervező.

A program ideje alatt bemutatkoznak helyi, vidéki és fővárosi fellépők,
érkeznek török és norvég csoportok is, de lesz erős emberek versenye, foci
bajnokság, horgászverseny, veteránmotor kiállítás és kirakodó vásár is. Mivel az
idén a székkutasi önkormányzat is a kezdeményezés mögé állt, így a helyieknek és
a tíz év alattiaknak ingyenes a belépés. Az árak egyébként is kedvezőek,
napijegyet 700, míg három napos belépőt 900 forintért lehet vásárolni.

Megszakítás