Elsősorban pénzügyi területen tevékenykedik majd Ádók János, a Csongrád
Megyei Közgyűlés alelnökeként. A politikus immár a harmadik ciklusát tölti a
testületben, az alelnöki poszt mellett a bizottsági munkákból is kiveszi a
részét.
Ádók Jánost egyhangú szavazással választották a Csongrád Megyei Közgyűlés
alelnökének. A HVSZ Zrt. vezetője 2002 óta dolgozik
a testületben, eddig főként pénzügyi területen tevékenykedett. A harmadik
ciklusban is hasonló munkára számíthat a Fidesz támogatásával indult politikus,
de Magyar Anna, a közgyűlés elnöke még nem határozta meg konkrét feladatait. A
húsz főből álló megyei közgyűlésben 12 taggal a Fidesz- KDNP van többségben.
– A közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke lettem. Azt gondolom
Hódmezővásárhelynek szól ez a tisztség. A közgyűlés figyelembe vette a város
elmúlt évtizedben folytatott politikai tevékenységét, ennek eredménye, hogy
ilyen beosztást kaptam – mondta az új alelnök.
Ádók János a poszttal járó tiszteletdíjáról és a költségtérítéséről
lemondott.
– Én Vásárhelyen dolgozom és tisztest fizetést kapok, nem akarok még a
megyétől is térítést kapni. Ha engem itt helyben megbecsülnek, akkor nincs
szükségem máshonnan származó jövedelemre – tette hozzá.
Az alelnöknek a jövőben minden bizottsági ülésen jelen kell lennie, így Ádók
János heti szinten egy-két napot a közgyűlésben dolgozik majd, de mint mondta,
ezt össze tudja egyeztetni helybeli munkájával.