Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Petőfit szavalt a 7 és a 93 éves versenyző is

Véget ért a Petőfi
szavalóverseny és képzőművészeti
pályázat. Az idén 26. alkalommal megrendezett megmérettetésen több százan
vettek részt. A legidősebb versenyző 93 éves volt, a legfiatalabb korosztályt pedig az általános iskola másodikosai képviselték.

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén, immár 26.
alkalommal ismét megrendezésre került Hódmezővásárhelyen a Petőfi
szavalóverseny, valamint az ehhez kapcsolódó képzőművészeti pályázat. Előbbire
kettőszázan jelentkeztek, képzőművészeti alkotást 228-an készítettek. A
versmondók egy Petőfi és egy szabadon választott irodalmi alkotással a tarsolyukban
indulhattak el a megmérettetésen.

A szavalatokat magyar szakos pedagógusokból álló zsűri
bírálta három kategóriában, így kisiskolás, felső tagozatos, valamint
középiskolás és felnőtt korosztályban. A legidősebb versenyző 93 éves volt, a
legfiatalabb korosztályt pedig az általános iskola másodikosai képviselték.

– Petőfi Boldog pestiek című versével indulok a versenyen.
Azért ezt a költeményt választottam, mert közepes hosszúságú és szép vers.
Izgulok, mert szeretnék jó eredményt elérni – tudtuk meg Bodnár Bence
versenyzőtől.

A szavalóverseny mellett idén is népszerű volt az a
képzőművészeti pályázat, amely ugyancsak minden évben megrendezésre kerül,
más-más témában. A pályázatra általános iskolások nevezhettek csoportos vagy
egyéni kategóriában. Az idén összesen 228 alkotás érkezett, amelyek közül 34-en
kaptak oklevelet, valamint tárgyjutalmat.

– Petőfi vers ihlette, zsűrizett képzőművészeti alkotásokat
láthatunk itt a kiállításon. Az idei téma a magyar huszárok, ezt kellett
megjeleníteni különféle technikákkal. Láthatunk rajzokat, kész festményeket és
kisplasztikákat – tájékoztatott Sonkoly Ágnes, a Bessenyei Ferenc Művelődési
Központ munkatársa.

A tárlatot Hódmezővásárhelyen a Mozaik Kamaraterem aulájában
március végéig tekinthetik meg az érdeklődők.