Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Piacfórum a városházán

A piactér bekerítéséről és a többször ellopott
szeméttároló edényekről esett szó az árusoknak tartott fórumon a Városháza
Dísztermében.

Hódmezővásárhely önkormányzata a közelmúltban átvette a
piac működtetését, azóta már több alkalommal tartottak fórumot az árusoknak a
városháza dísztermében. Ezúttal a felmerült kérdéseket Almási István
alpolgármester, Gyömrő-Molnár Imre települési képviselő és Magyar József, a
piacot üzemeltető Városellátó Kht. ügyvezetője válaszolták meg. Többen
felvetették azt is, hogy amíg a piac tart, ne lehessen gépjárművel ki-és
behajtani a vásárlók és a árusok biztonsága érdekében, többen azonban nem
értettek egyet ezzel a felvetéssel.

Több gond akadt már a szeméttároló edényekkel is, ugyanis
sorozatban lopják őket. Erre többen azt javasolták, hogy világítsák ki a piacot,
de térfigyelő kamerák is tervben vannak.

Az utóbbi időszakban kicserélték a világítást a nagy és kicsi fedett
asztalos részeken is, hetven lámpatest került kihelyezésre a korábbi harminc
helyett, ezeknek viszont kisebb a fogyasztásuk. Összességében elmondható: az
árusok elégedettek az új tulajdonossal.