Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Picasso-kiállítás nyílik vasárnap

A hódmezővásárhelyi Alföldi
Galériában Pablo Picasso kerámiáiból, linómetszeteiből, grafikáiból és a művész
vallaurisi munkásságát megörökítő fotógráfiákból nyílik kiállítás vasárnap
délután – közölte Nagy Imre, a Tornyai Múzeum igazgatója hétfőn az alföldi
városban.

A Vásárhelyi Őszi Hetek októberi programjába
illeszkedő tárlat anyagának gerince Hódmezővásárhely testvérvárosából, a
dél-franciaországi Vallaurisból érkezik – mondta a
művészettörténész.

A november elejéig látható tárlaton
bemutatják Picasso több mint negyven – bikaviadalt, állati motívumokat és emberi
portrékat ábrázoló – festett kerámiáját és egy tucatnyi linómetszetét – közölte
az igazgató. Hozzátette: a kiállítás része lesz tizenhét fotográfia is, melyeket
a művész vallaurisi munkásságát megörökítő kétszáz darabos sorozatból válogattak
ki.

Magyar magánygyűjtők is ajánlottak föl
műveket. A közönség láthat egy galambot ábrázoló Picasso-kőnyomatot – melyet
Dömötör János nyugalmazott vásárhelyi múzeumigazgató kapott egykor Vallauris
polgármesteréről -, valamint egy színes grafikát egy szolnoki
magángyűjteményből. Érkezik két grafika a fővárosi Szépművészeti Múzeumból is és
várhatóan bemutatnak egy nyolcdarabos kerámiasorozatot is a Ludwig Múzeum
anyagából – tudatta Nagy Imre.

A múzeumigazgató elmondta, hogy a kiállítás
rendezéséhez át kellett alakítani az Alföldi Galéria két földszinti termét: a
műkincsek számára állandó hőmérsékletet, páratartamot és szabályozott fényerőt
biztosítanak.

(MTI)

Megszakítás