A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola
karácsonyfájára idén piros és aranyszínű díszek kerülnek, amelyeket a gyerekek
a délutáni foglalkozásokon saját kezűleg készítenek el. A kézműveskedés mellett
az ünnep bibliai üzenetére is nagy figyelmet szentelnek az intézményben.
November
utolsó hetében kezdték meg a karácsonyi készülődést a Kertvárosi Katolikus
Általános Iskola tanulói. Azóta minden csütörtök délután, az ünnep jegyében
telik. A foglalkozások az idén nem tagozatonként, hanem osztályonként zajlanak.
–
Nagyon örültem annak a kezdeményezésnek, hogy idén osztálykeretben lettek
megrendezve a foglalkozások. Így még jobban épülhettek a közösségek, fel
lehetett venni a kapcsolatot a testvérosztályokkal is. Ennek megfelelően a
készülődés helyszínei is változatosak voltak – tudtuk meg Juhászné Wolf Edit
intézményvezetőtől.
A
programsorozatokon lelkükben is felkészítették a gyermekeket a Karácsonyra.
–
Mindenkinek kellett minden napra egy jó cselekedetet vállalni. Örömmel jártam a
tantermekben, ahol sokszor olvastam a táblákra is felírva olyan intelmeket,
amelyek magatartási és erkölcsi utasításokat, illetve kéréseket tartalmaznak –
tette hozzá az intézményvezető.
Az iskola aulájában felállított karácsonyfa minden
foglalkozás után kap egy-egy, természetes anyagokból készített díszt a
gyerekektől. A fa idén piros és arany színben fog pompázni.