Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Pótolják a kivágott fákat

ady

Az elmúlt évben felmérés készült a Polgármesteri Hivatal részéről az Ady Endre utcán található platán és tölgyfa sorról. A faegészségügyi vizsgálat során több csúcsszáraz, vázágaknál- illetve törzsnyaknál bekorhadt faegyedet találtak a szakértők. A fák élettartamát alakító metszéssel, üregkezeléssel nem tudták volna pozitív irányba befolyásolni, ezért a fák kivágása mellett döntöttek.

A fás szárú növények védelméről szóló 346/2008 (XII.30.) Korm. rendelet 6. §. (1) bekezdése szerint a közterületen lévő fás szárú növények kivágását a fás szárú növény helye szerint illetékes jegyző engedélyezi.


Az Ákr. 23. § (4) bekezdése alapján a jegyző kizárt annak az ügynek az elintézéséből, amelyben az illetékességi területének az önkormányzata, annak szerve vagy a polgármestere ügyfél. Tekintettel arra, hogy az érintett terület tulajdonosa Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a szakhatósági eljárás lefolytatására más hatóság kijelölését kértük a Csongrád Megyei Kormányhivataltól. A fakivágásokhoz szükséges engedély ezen a héten érkezett meg hivatalunkba, ezért tisztelettel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az érintett területen a veszélyes faegyedeket (11 db) a vegetációs időszak előtt kivágjuk. A kivágott fák pótlása nem helyben, az Ady Endre utcán, hanem az Erzsébet Liget területén fog megtörténni, még az idei évben.


Köszönjük szíves türelmüket!

Megszakítás