Kezdőlap A projekt tartalma Információk Galéria

A projekt tartalma:

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02350

Ezek az alábbiak:

  • Falusi lakodalom hagyományőrző rendezvény,


  • Vásárhelyi mesterségek bemutatása,


  • IV. Kőfalfesztivál és lepénymustra,


  • Márton napi libaságok,


  • András napi disznótor,


  • Karácsonyi sütemény mustra


  • A projekt elsődleges célja, a népi hagyományok, illetve a jellegzetes „vásárhelyikumok” megismertetése. A rendezvénysorozat egyik vezérfonala a gasztronómia, ezért a rendezvények csaknem mindegyikén az adott időszaknak, népi hagyománynak megfelelő ételkülönlegességek kerültek felszolgálásra (pl.: hagyományos lakodalmi menü, ludaskása, bejgli különlegességek). Hódmezővásárhely városát, mindig is aktív népművészet jellemezte, kezdve a különböző városrészeink sajátos díszítési formáitól, a településen, illetve vonzáskörzetében megtalálható hagyományos mesterségek ápolásán át (mint például a citerakészítés), egészen a városunkra jellemző sajátos ételekig, úgymint vásárhelyi túróslepény. Rendezvényeink keretében fontosnak tartottuk, hogy a napjainkra jellemző modern, elfoglalt napokba némi színt, illetve kikapcsolódást biztosíthassunk mindazok számára, akik nyugalmas, pihentető, mégis informatív jellegű szabadidő eltöltésére vágynak. Céljaink között szerepelt, hogy a hagyományok őrzése napjainkban is értékelhetőek és értelmezhetőek legyenek, ezért igyekeztünk lehetőséget biztosítani az örökség ápolása mellett, azok újrafogalmazására, mai környezetbe helyezésére. Fontosnak tartottuk továbbá, hogy rendezvényeinken több generáció számára is kellemes időtöltést biztosítsunk, az egészen kis gyermekektől kezdve, az idősebb korosztályig.

  • Falusi lakodalom hagyományőrző rendezvény: A 2021. szeptember 18-án lezajlott rendezvény keretében egy hagyományos népi lakodalmon vehettek részt a látogatók, ünnepi, hagyományos lakodalmi fogásokkal, valamint részesei lehettek az ünnepi mulatságnak a menyasszony kikéréstől kezdve, egészen a vacsora elfogyasztását követő kötetlen ünneplésig, népi zenekar, illetve néptáncosok közreműködésével.


  • Vásárhelyi mesterségek bemutatása: A 2021. szeptember 18-án lezajlott rendezvényen a látogatók megtekinthettek városunk, illetve környékének hagyományos népi mesterségeit, melyek közül nem egyet saját maguk is kipróbálhattak.


  • IV. Kőfalfesztivál és lepénymustra: A 2021. október 09-én lezajlott rendezvényen számos zenei, illetve gyermekeknek szóló előadás mellett, lehetőség nyílt a jelentkezők számára, hogy saját házi készítésű lepényeit zsűri előtt megméresse, melyet követően díjak is kiosztásra kerültek. A rendezvényen ingyenes lepény kóstolásra is lehetőség nyílt.


  • Márton napi libaságok: A 2021. november 13-án lezajlott rendezvény a Márton napi hagyományok jegyében telt, melyen a kilátogatók különböző foglalkozások, illetve zenei kikapcsolódás mellett, ludaskását is kóstolhattak.


  • András napi disznótor: A 2021. november 27-én lezajlott rendezvényen a látogatók megtekinthették egy hagyományos disznóvágás kapcsán, a húsok szakszerű feldolgozását. Szokáshoz híven aktív foglalkozások várták a gyermekeket, illetve népi jellegű zenekarok szolgáltatták a jó hangulatot. A rendezvényen lehetőség nyílt sertésből készült ételek kóstolására, annak friss elkészültét követően.


  • Karácsonyi sütemény mustra: A 2021. december 11-én lezajlott rendezvény immár a közelgő Karácsony jegyében telt. Kézműves foglalkozások, illetve zenei aláfestés mellett, lehetőség nyílt a jelentkezők számára a saját, házi jellegű bejglijeik zsűri előtt történő megmérettetésére több kategóriában, melynek végén a legjobbak díjazásban részesültek.


  • a projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.12.31.


  • a projekt azonosítószáma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02350


  • Kedvezményezett neve: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Projekt címe: Vásárhelyi ízös kalandok
  • Szerződött támogatás összege: 8.000.000 Ft,-
  • Támogatás mértéke (%-ban): 100