Kedves Látogató, üdvözöljük a
"Szent István utca 73. óvodai intézmény
energetikai korszerűsítése a KEOP keretében"

című pályázat projekt honlapján.

 

Projekt leírás

        Hódmezővásárhely Megyei Jogú Városa 2013-ban sikeresen nyújtotta be a KEOP-5.5.0/A/12-2013-0250 azonosítószámú „Szent István utca 73. óvodai intézmény energetikai korszerűsítése a KEOP keretében” című pályázatát. E projekt keretében a Szent István utcai óvoda épületének energetikai korszerűsítése valósul meg. A fejlesztés 61 729 232 Ft-ból valósul meg, ebből az elnyert támogatás összege 52 469 847 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával valósul meg.  A kivitelezési munkálatok 2014. március 17-én kezdődnek meg és várhatóan 2014. augusztus 31-én fejezódnek be.

 

A fejlesztés során ablakcsere, fűtéskorszerűsítés, ezen belül kazáncsere, valamint a határoló falak hőszigetelővel történő külső hőszigetelés történik meg. Ezek által minden esetben az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenése valósul meg. A projekt célcsoportját az intézményben dolgozó pedagógusok és óvodások jelentik, akiknek a fejlesztés által nő a komfort érzete. Az elmúlt évek energia árváltozásai egyre nagyobb fenntartási terhet jelentenek, így ez okból is elengedhetetlenné vált az épületek korszerűsítése.

A fejlesztés során megvalósul a nyílászárók cseréje, melyek már alacsony hő átbocsátási tulajdonsággal rendelkeznek; a födém lépésálló szigetelése, párazáró fóliára helyezve; fűtéskorszerűsítés, és a kazán lecserélése; a radiátorokra termosztatikus szelepek kerülnek felhelyezésre; az épületet határoló falak Nikecell hőszigetelővel történő külső hőszigetelése, nemes vakolattal ellátva; a használatos meleg vizet pedig egy gázüzemű, indirekt fűtésű tárolóra történő cserével kerül korszerűsítésre; a fűtéskorszerűsítés során a radiátorokra termosztatikus szelepek kerülnek felhelyezésre, heti programozású központi szabályozással.

 

Várható eredmények:

  • A Szent István utca 73. szám alatti óvodában (régi épület): az üvegházhatású gázok kibocsátás csökkenése: 11,86 t/év, megtakarított éves elsődleges energiahordozó mennyisége: 180,77 Gj/év.
  • A Szent István utca 73. szám alatti óvodában (új épület): az üvegházhatású gázok kibocsátás csökkenése: 12,81 t/év, megtakarított éves elsődleges energiahordozó mennyisége: 195,26 Gj/év.

 

Szent István utca 73. óvodai intézmény energetikai korszerűsítése a KEOP keretében - KEOP-5.5.0/A/12-2013-0250