Kezdőlap A projekt tartalma További információ kérhető

TOP-6.7.1-16-HM1-2017-00001

Leromlott városi területek rehabilitációja Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Leromlott városi területek rehabilitációja Hódmezővásárhelyen” című, TOP-6.7.1-16-MI1-2017-00001 jelű projektjének célja a leszakadással érintett, illetve azzal veszélyeztetett városrészben koncentráltan megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák komplex módon való kezelése a területen élők társadalmi integrációjának elősegítése érdekében.
A beavatkozások alapját a Dobó- Bibó- Janáky utcák által határolt akcióterület lakófunkciójának erősítése, meglévő funkcióinak fejlesztése, valamint a szociális- és közösségi funkciók bővítése képezte.
A projekt a Széchenyi 2020 programban 590 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósul meg.
A projekt egyik alapvető célja a lakhatási körülmények javítása volt, így az érintett területen összesen 118 db önkormányzati szociális bérlakás felújítására került sor 2023. júniusáig. A nyílászáró cserének és a külső hőszigetelésnek, valamint a korszerű hőszivattyús bojlereknek köszönhetően az épületek energetikai besorolása javult. A projekt részeként valósulhatott meg az Észak utcai óvoda mögötti, korábban használaton kívüli területen egy új közösségi tér létesítése. A közösségi ház bebútorozása még folyamatban van, azonban hamarosan birtokba veheti a lakosság.

Kedvezményezett neve: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Projekt azonosítószáma, címe: TOP-6.7.1-16-HM1-2017-00001
"Leromlott városi területek rehabilitációja Hódmezővásárhelyen"

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata ASP Központhoz való csatlakozása

Támogatás összege: 590 358 745 Ft (a támogatás mértéke 100%)

Befejezés dátuma: 2023.09.30.





További információ kérhető:

Kovács Mariann

kovacsm@hodmezovasarhely.hu

62/530-100/277