Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rabosították a Németh Lászlóba járó diákok egy részét

1200 gyermeket mozgat meg a Németh László Gimnázium és Általános Iskola
által szervezett Egészség Hete rendezvénysorozat. Az egy hétig tartó projekthez
a rendőrség is csatlakozott, így kedden Bűnmegelőzési Nap volt az intézményben.

Hozd a formád Magyarország címmel
projekthetet indított tegnap a Németh László Gimnázium és Általános Iskola. A
programot az Egészségesebb Városok Szövetsége is támogatta, amelynek célja az
önmagunk iránti felelősség kialakítása a gyerekekben.

– Ezen a héten kiemelt szerepet tulajdonítunk
az egészségnek. Rengeteg sportprogram várja a gyerekeket, sőt a szabadidő
hasznos eltöltésére is tanácsokat adunk – mondta Patócs Judit védőnő.

Az iskolában különböző
szűrőprogramokon, tanácsadásokon, ételkóstolókon és drogmegelőzési előadáson
vehet részt közel 1200 diák.

A programokhoz a rendőrség is csatlakozott, így kedden
bűnmegelőzési napot tartottak a néhai Pál Mihály nyugalmazott vásárhelyi rendőr
főtörzszászlósra emlékezve. A gyerekeket legjobban a rabosítás érdekelte,
örömmel adtak újlenyomatot a rendőrség munkatársainak.

– A rabosítás a bűnügyi nyilvántartásba vételt jelenti. A
gyanúsított kihallgatását követően fénykép-, ujj-, és tenyérlenyomat készül az
elkövetőről. Ezzel nyilvántartásba kerül az elkövető, amit játékos formában
most a diákok is megtapasztalhattak – mondta Harkai István bűnügyi
osztályvezető.

Mindemellett a gyermekek gyakorolhatták a helyi
közlekedés szabályait, KRESZ táblákat készíthettek, sőt a rohamrendőrök
„bőrébe” is bújhattak.

Megszakítás