Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rácz Gábor Károly az első hódmezővásárhelyi baba 2014-ben

Rácz Gábor Károly lett 2014 első babája Hódmezővásárhelyen. A kisfiút a hónap közepére várták, de végül hamarabb, január másodikán született meg 3210 grammal és 49 cm-el az Erzsébet Kórházban.

Sárközi Emese negyedik gyermekét hozta világra. A kisfiú Rácz Gábor, Károly nevet kapta és az új év második napján látta meg a napvilágot a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi intézményében. A gyermek 3210 grammal illetve 42 cm-rel született, hamarabb, mint ahogyan szülei várták.

– Úgy volt, hogy január közepére érkezik, legalábbis arra számítottunk. Hamarabb jött, mert veszélyeztetett volt, nem fordult meg, így meg kellett császározni- mondta Sárközi Emese.

A gyermek és az édesanyja is jól vannak. Ma délelőtt már Dr. Kószó Péter alpolgármestert fogadták, aki a hagyományok szerint még a kórházban köszöntette fel Hódmezővásárhely első újévi babáját.

– Vásárhely vezetése nevében egy kis anyagi támogatást adunk és egy szép csokor virággal köszöntöttük fel Hódmezővásárhely első újszülöttjét – mondta Dr. Kószó Péter alpolgármester.

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor anyja és gyermeke már holnap elhagyhatják a kórházat, a kisfiút otthon három testvér várja.

Megszakítás