Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rákász Gergely pénteken Vásárhelyen ad koncertet

Az orgonahangversenyek legnagyobb sikerű darabjait
szólaltatja meg péntek este 6 órától Rákász Gergely Hódmezővásárhelyen.  Ha minden a tervek szerint alakul, a népszerű
zenész a református ótemplom nemrég felújított hangszerén játszik majd.

Rákász Gergelynek évek óta elérhető az interneten egy
közösségi oldala, amelyen a rajongók a koncertekről és egyéb érdekességekről
értesülhetnek. A közelmúltban a fiatal művész a honlap segítségével arra a kérdésre kereste
a választ, hogy mely műveket hallgatják a legszívesebben az általa játszott
műfaj szerelmesei. Az összesítés alapján készült az orgonista Ráadás című új
lemeze, amit pénteken mutat be a hódmezővásárhelyi közönségnek.

A honlapra érkezett válaszok alapján a rajongók legnagyobb
kedvence Bach d-moll toccatája és fugája lett, így ez a darab biztosan felcsendül
majd a vásárhelyi koncerten is. Természetesen a már megszokott zenetörténeti
kalandozások sem maradnak ell: érdekes információk birtokába
juthat ezúttal is a hallgatóság, zeneszerzőkről és művekről egyaránt. A koncerten a
művész az ótemplom nemrég felújított orgonáját szeretné megszólaltatni.

Rákász Gergely 2000 óta jár rendszeresen Vásárhelyre. A
művész szerint élmény az itteni embereknek játszani.

Megszakítás