Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rangos kézilabdatornának ad otthont a hétvégén Hódmezővásárhely

Rangos kézilabdatornának ad otthont
ezen a hétvégén a város. A megmérettetés a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda
Klub szervezésében jön létre a Hódtói és a Kaszap utcai Sportcsarnokban.

Keményen
edzenek a vásárhelyi kézilabdás lányok azért, hogy az I. Török Ferenc
Emléktornán a hétvégén jól szerepeljenek. Erre a kétnapos megmérettetésre ugyanis
nemcsak a megyéből és a régióból, hanem az egész országból érkeznek csapatok. A
2000-ben és 2002 után születtek két helyen versenyeznek.


A torna központi helye a Hódtói Sportcsarnok lesz, ahol az U11-es korosztály 9
csapata mérkőzik. A kisebbeknél, az U9-es korcsoportnál pedig hét csapat méri
össze ügyességét a Kaszap utcai Sportcsarnokban – mondta Áncsán István, a HLKC
elnöke.

Korábban
még sokan azért aggódtak, hogy megszűnik a kézilabda sport Vásárhelyen, hiszen
az első osztályú női csapat feloszlott. Egy évvel ezelőtt azonban Áncsán István
vezetésével létrejött a fiatalokból álló lánykézilabda csapat, amely az elmúlt
időszak során regionális és országos versenyeken is szép eredményeket ért el. A
hagyományteremtő utánpótlás torna gondolata már tavaly is felmerült, de a
vásárhelyi lányok mostanra erősödtek meg annyira, hogy a klub megszervezze ezt
a rangos versenyt.


Nagyon bízom abban, hogy ezzel a tornával és hasonló rendezvényekkel nőni fog
az egyesület taglétszáma és néhány éven belül ismét lesz, ha nem is
élvonalbeli, de legalább felnőtt női kézilabda csapata a városnak – mondta
Horváth Zoltán sportreferens.

A csapat vezetője abban bízik, hogy a vásárhelyi
lányok a tornán ott lesznek a döntőben.

Megszakítás