Továbbra is az utakkal és a csapadékvíz−elvezetéssel van a
legtöbb gond Susán városrészben − derült ki a hódmezővásárhelyi
Szabadság Olvasókörben Dr. Havasi Katalin és Dr. Grezsa István
települési képviselők lakossági fórumán.
Lőkös Imréné az Ilka utca, Juhász László a Róka utca felújítását
sürgette. Dr. Havasi Katalin elmondta, hogy mindkét utca előkelő helyen
szerepel az útfelújítási program második ütemében, de a jelenlegi
gazdasági környezetben bizonytalan, hogy mikor vághat bele az
önkormányzat ebbe az újabb nagy beruházásba.
Juhász László azt is
felvetette, hogy ha már kitiltották a kerékpárosokat a Kossuth térről,
azt be is kellene tartatni, mivel a tiltó táblák ellenére is szabadon
száguldoznak a téren a kétkerekű járművek.
A fórumon megjelentek
közül többen is a csapadékvíz-elvezetés hiányosságainak orvoslását
kérték. Szalai Lászlóné pedig az aranyági kiskertek közvilágítására
panaszkodott, ugyanis mire hozzájuk elértek, már nem jutott a karóra
villany.
A fórumokon gyakran felmerülő téma az utcák
egyirányúsítása. Ennek kapcsán Dr. Havasi Katalin elmondta, hogy
kérvényt kell benyújtani, melyet minden lakónak alá kell írnia. Az
egyirányúsításnak fontos feltétele, hogy legyen párhuzamos utca, melyre
átirányíthatják a kitiltott forgalmat.
forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu