Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rejtélyes Tornyai-lelet Szentendrén

A tornyai leletként ismert képek egy része is látható lesz a szombaton a
Szentendrei Művészet Malomban a Magyar Művésztelep címmel nyíló
kiállításon − közölte Nagy Imre kedden az MTI−vel.

A művészettörténész elmondta, hogy a Munkácsy kortársaként
ismert Tornyai János festményeinek egy része annak idején eltűnt. A
művész ugyanis összeveszett a feleségével, aki a jogi csetepaté
közepette eltűntette férje alkotásait. A hosszú per során a művész
is, majd nem sokkal később felesége is meghalt.
A lakás új használója 1984-ben, padlócsere közben fedezte fel a
csaknem 600 alkotást, amelyet azóta Tornyai-leletnek neveznek. A
képek nagyobb hányada a Nemzeti Múzeumba, közülük 270 pedig a művész
szülőhelyén berendezett hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumba
került. Utóbbiakból állítanak most ki 25-öt Szentendrén – tette
hozzá a művészettörténész.
Tornyai János szegény család gyermekeként kezdte művészi
pályafutását. Párizsban egy ideig Munkácsy Mihály tanítványa volt,
megfordult Olaszországban, Németországban és Spanyolországban. Korai
munkásságára a magyar szegény parasztság életének ábrázolása volt a
jellemző, komor színekkel, öregkorára viszont színesebb, derűsebb
hangulatú képeket festett.
A mostani kiállításon olyan különleges alkotásai is láthatók,
mint Jézus a pusztában, a Vihar előtt, vagy az Ártéri fűzes című
képei – hívta fel a figyelmet Nagy Imre.
(MTI-Panoráma)

Megszakítás