Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rekordszámú alkotás érkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra

Rekordszámú, csaknem nyolcszáz alkotás érkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra, a zsűri ezek közül választja ki azt a 230-250 művet, amelyet bemutatnak az október elején nyíló kiállításon az Alföldi Galériában.

Kószó Péter hódmezővásárhelyi alpolgármester a zsűrizés szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, amelyet hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente sorra kerülő velencei biennále tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

A kiállításon egyaránt bemutatkoznak a vásárhelyi iskola hagyományait továbbvivő, természetelvű irányzatok és a legújabb stílusok képviselői is. A kiállítás az elmúlt évek alatt egyfajta minőségi rostájává is vált a hazai képzőművészetnek, sok mára már nemzetközi karriert befutott művész kapta itt első elismerései egyikét – közölte a politikus.

Az eredetileg meghívásos, a gyakorlatban azonban szabad beadású tárlaton olyan alkotók mutatkoznak be, akik valamilyen módon kötődnek Hódmezővásárhelyhez vagy a kiállítás-sorozathoz. A tárlat fődíja a Tornyai-plakett – Szabó Iván szobrászművész alkotása -, amelyet minden alkotó életében egyszer kaphat meg. Az elismerés 1966 óta pénzdíjjal is jár, ez ma – az önkormányzat jóvoltából – a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom.

Nagy Imre művészettörténész, a zsűri elnöke elmondta, hogy a tárlatra 345 alkotó 794 művet adott be. A kiállítás hagyományainak megfelelően továbbra is a festészet a meghatározó: a művek között 483 festmény, 155 grafika, 143 plasztikai alkotás és 13 egyéb mű szerepel.

A zsűrinek ezek közül kell kiválasztania azokat az alkotásokat, amelyeket a nagyközönség is láthat októbertől az Alföldi Galériában. A rekord számú alkotás mellett az is nehézzé teszi a művészettörténészekből és képzőművészekből álló zsűri feladatát, hogy a beadott festmények között sok a kifejezetten nagy méretű és egyben magas művészi értéket képviselő mű.

A tárlat zsűrije határoz a díjakról és munkajutalmakról is, a döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. A több mint egy tucatnyi elismerés között átadják a fiatal festők nívódíját és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.

(MTI)

Megszakítás