A bajnokság legjobb idegenbeli játékával,
végig biztosan vezetett az EnterNet Vásárhelyi Kosársuli vasárnap az Óbudai
Kaszások otthonában. Az utolsó három percben viszont a kék-sárgák közül
senkinek sem sikerült betalálni, így a végjátékban a házigazdák fordítani
tudtak.
A mérkőzés első 10
percében kiegyenlített játék folyt a pályán, felváltva estek a kosarak. A
Kaszások főként centerpozícióból, a Vásárhely inkább kinti dobásokból volt
eredményes. A negyed végén Utasi remek játékával közel 10 pontos előnyt
szerzett a Kosársuli. A második 10 perc elején tovább nőtt a vásárhelyiek
előnye, az óbudaiak azonban egyenlíteni tudtak. Végül a félidő a kék-sárgák
előnyével zárult.
A harmadik
negyedben 10 pont körül stabilizálódott a Kosársuli előnye, bár volt 14 pont
is. Az utolsó 10 perc rosszul indult, két triplával gyorsan felzárkóztak a
hazaiak. A 38. percig szenvedve bár, de megmaradt a vásárhelyi vezetés. Az
utolsó három perc rémálom volt a vásárhelyieknek: a fáradt és idegessé vált
Kosársuli játékosok sokat hibáztak védekezésben, és képtelenek voltak
betalálni. A Kaszások 84-80-ra fordítottak, Utasi azonban labdaszerzésből
egyenlített. De míg a hazaiak bedobták büntetőiket, a Kosársuli nem. Az utolsó
két vásárhelyi triplakísérlet sem sikerült, így az izgalmas végjáték után a hazaiak
ünnepelhettek. Óbudai Kaszások – EnterNet Vásárhelyi Kosársuli 89-84.