Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Remek vásárhelyi szereplés a Vívó Magyar Bajnokságon

A hétvégén került megrendezésre az újonc korosztályú tőrözők idei legrangosabb hazai megmérettetése, a Vívó Magyar Bajnokság. Az igen szoros mezőnyben a Csomorkány SE vívói rendkívül jól szerepeltek: egyéni küzdelemben Pósa Szonja az ötödik, míg Makó András a hetedik helyen zárta a versenyt. A vásárhelyi egyesület fiúcsapata bronzérmet nyert.

A hétvégén került megrendezésre az újonc korosztályú tőrözők számára a sportág idei legrangosabb hazai megmérettetése, a Vívó Magyar Bajnokság. A jeles eseménynek a budapesti Törekvés Egyesület adott otthont, ahol a Csomorkány SE vívói is pástra léptek.

Szombaton először a fiúk kezdték meg a versengést, ahol vásárhelyi egyesületet Makó András, Tóth Gergely, Héjja Alex, Kotormán Viktor és Miskolczi Tamás képviselte. A verseny lebonyolítása egyébként megegyezett a nagy világversenyek rendjével, azaz egy csoportkör levívása után már az egyenes kieséses tábla következett. A versenyen 42-en indultak el, a csoportkör után pedig 32 vívó már ki-ki asszót vívott a továbbjutásáért. Mind az öt vásárhelyi fiú bekerült az egyenes kieséses szakaszba, és közülük legmesszebb Makó András jutott, hiszen kiegyensúlyozott, okos vívással meg sem állt a legjobb 8 versenyző döntőjéig. A negyeddöntőben sajnos a lendület elfogyott, a Budapesti Honvéd versenyzője András útját állta, aki a végelszámolásnál a 7. helyért járó érmet vehette át. A többiek közül Tóth Gergely a 16 közé jutott, míg a másik három vásárhelyi versenyzőnek nem sikerült továbblépni.

Délután a 22 lány között egyetlen vásárhelyi, Pósa Szonja volt csak érdekelt. Szonja a saját csoportját veretlenül megnyerve magabiztosan került a főtáblára, ahol a legjobb 8 között a negyeddöntő számára is a végállomást jelentette, s végül 5. helyezettként vehette át a jól megérdemelt medált.

Vasárnap délelőtt folytatódott a versengés, amikor a csapatok mérték össze tudásukat. A vásárhelyi színekben csak a fiúk voltak érintettek, akik a Makó András, Tóth Gergely, Kotormán Viktor és Miskolczi Tamás összeállításban léptek pástra a legjobb 8 csapat versenyében. A csapatverseny egyébként a végletekig kiélezett, idegtépő izgalmakat hozott a vásárhelyiek – de valószínűleg az ellenfelek – számára is, hiszen az eredmények erről árulkodnak. Először a BSE csapatával vívtak a csomorkányos fiúk, ahol a vívóidő letelte  után az eredmény 41-41 volt, ami egy perces hosszabbítást eredményezett. A sorsolás folytán a mieink voltak a kedvezményezettek, aminek értelmében, ha nincs találat, a döntetlen is vásárhelyi továbbjutást jelentett volna. A fiúk azonban nem bízták a véletlenre, és egy gyors találattal, 42-41-es eredménnyel az elődöntőbe jutottak, ahol a Budapesti Honvéd csapata várt rájuk. Ez a mérkőzés is ide-oda „billegett” a két csapat között, aminek köszönhetően az utolsó pár asszója előtt 31-31 volt az eredmény. Sajnos a fővárosiak fejben jobban viselték a terhet, így a vége 37-34 lett, ami azt jelentette, hogy mieink a bronzéremért szállhattak csatába. Következett a Szigetszentmiklós csapata, akiket végül drámai végjátékban 33-32 arányban múltak felül a fiúk, így a dobogó harmadik fokára állva fejezték be a Magyar Bajnokságot.

Mind az egyéniben, mind a csapatban elért helyezés értékét növeli, hogy igen erős mezőnyben sikerült azokat megszerezni, és a vidéki csapatok közül is az élmezőnyben végezni.

Szintén a hétvégén rendezték a bambi korosztályú vívók versenyét Budapesten, ahol két vásárhelyi is elindult: Varga Tóth Blanka 10., míg Szögi Richárd a 17. helyen végzett.

A Magyar Bajnokság végeredménye:

Lányok:
1 Hajas Nóra                 Törekvés
2 Szántay Anna              BHSE
3 Nagy Anasztázia          UTE
3 Sike Nóra                   SZTE-VK
5 Pósa Szonja                Csomorkány
6 Pöltz Anna                  MTK
7 Rizmajer Anna             Csepel
8 Tóth Flóra                   MTK

Fiúk:
1 Bényei Erik                   Törekvés
2 Mendrey Tamás            Szigetszentmiklósi TE
3 Eszes-Kovács Maxim      BHSE
3 Wolf Ádám                   Zalaegerszegi VE
5 Nedeljkovic Mateja        UTE
6 Kleckeny Balázs            GALBA
7 Makó András                Csomorkány
8 Major Mátyás                Törekvés
13 Tóth Gergely               Csomorkány
21 Kotormán Viktor          Csomorkány
26 Miskolczi Tamás          Csomorkány
32 Héjja Alex                   Csomorkány

 

Csapat:
1 Törekvés
2 BHSE
3 Csomorkány
4 Szigetszentmiklósi TE