A zene segítségével kaphattak bepillantást az
elmúlt fél évszázad mindennapjaiba azok az érdeklődők, akik a hétvégén részt
vettek az Emlékpontban rendezett rendhagyó tárlatvezetésen.
A traktoros lányok életének bemutatása után
most az Emlékpont arra vállalkozott, hogy a zene segítségével idézi meg a
látogatók számára az elmúlt korszakot. Az alap koncepció az volt, hogy a nagy
slágereken keresztül meg lehet ismerni az emberek mindennapjait.
– Az emberek mindennapjait nem a politika és
a gazdaság töltötte ki, hanem elsősorban a kikapcsolódásra
koncentráltak. Már akkor is nagyon szerették a zenét és minden korszaknak
megvoltak a zenei stílusai. A diktatórikus rendszer ellenére is gazdag zenei
élet volt, a fiatalok akkor is szórakoztak – mondta Szabóné Sas Szilvia, az Emlékpont munkatársa.
A rendhagyó tárlatvezetés a II. világháború
előtti időszaktól indult, amikor a komolyzene mellett már a filmzene is
szerepet játszott. Ezt követően megjelentek a mozgalmi dalok, a hatvanas
évektől pedig egyre inkább a betiltott nyugati zene hódított, a cenzúra
hatására kialakultak a tiltott, a tűrt valamint a támogatott zenekari és
előadói kategóriák is. A sort a nyolcvanas években elterjedt underground zene
és a táncdalfesztiválok zárták. A zenetörténeti áttekintés nagyon sok érdeklődőt
vonzott az Emlékpontba.
A rendhagyó tárlatvezetésen a vásárhelyi
zenei életről is kaphattak tájékoztatást az érdeklődők. Élményeit Diviki
Sándor, egykori zenész osztotta meg a hallgatósággal.