Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rendhagyó történelemórák a holokausztról

Rendhagyó történelemórákon fogadják a diákokat április 16−án, szerdán,
a holokauszt magyarországi emléknapján a hódmezővásárhelyi Holokauszt
Múzeumban.

A tanulók a Holokauszt Múzeumban látottak segítségével könnyebben tudják feldolgozni a vészkorszak szörnyűségeit.
A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra
10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737
zsidó polgárt. Hódmezővásárhelyen ezerötszáz zsidó lakott, a városban a
Beretzk Pál polgármester-helyettes által vezetett helyi közigazgatás
ellenállása miatt nem jelöltek ki gettót.
A kutatás 470
vásárhelyi zsidó mártírt tart számon, negyedük 24 évesnél fiatalabb
volt, ezért is állít külön emléket a gyermekáldozatoknak a Holokauszt
Múzeum. A méltóképpen rendbe hozott
zsinagógában egy olyan
tóratekercset is láthatnak az érdeklődők, amely „megjárta” a
bergen-belseni és a strasshofi haláltábort is.
A vásárhelyi
kiállítás emléket állít azon igaz embereknek is, akik segítő kezet
nyújtottak az üldözötteknek. Ehhez kapcsolódóan mutatják be április
21-én az Emlékpont Múzeumban az Ocskay László százados, az elfelejtett
hős című filmet. A 2500 embert – például az ismert előadóművészt,
Kellér Dezsőt – megmentő Ocskayt a magyar Schindlerként tartják számon.
A dokumentumfilm a bátor százados embermentő küzdelmeiről szól. A
bemutatón a film alkotóin kívül jelen lesz túlélő is, akit Ocskay
László mentett meg.
A Holokauszt Emléknapon nemcsak a
múzeumot, hanem a Dél-Alföld egyik legszebb – néhány éve felújított –
zsinagógáját is megtekintik az emlékező diákok.
A Holokauszt
Múzeum a zsinagógához tartozó telken áll. A volt népiskola épülete
földszintes, belső pilléres tornácos ház, amely 1874-ben, eklektikus
stílusban épült. 1948-ig, az egyházi iskolák államosításig felekezeti
iskolaként működött. 2004-ben a zsinagógával párhuzamosan az egykori
zsidó iskolát is felújították
F. Kovács Attila Kossuth-díjas
építész tervei alapján. Magyarország első vidéki, állandó holokauszt
kiállítása 2004. június 27-én nyílt meg itt, eddig csaknem húszezren
látták.

(MTI)

Megszakítás