Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Lázár János a belvízkárok miatt

A belvíz okozta károk miatt rendkívüli
képviselőtestületi ülés összehívását kezdeményezi dr. Lázár János – jelentette
be a polgármester ma reggel Erzsébeten, a belvíz elleni védekezés
egyik helyszínén. Az ország legmélyebben fekvő településeként Hódmezővásárhely
külterületének harmada belvízkárban szenved. Az intenzív védekezés ellenére
több ingatlan jelenleg is veszélyben van, a mezőgazdaságból élőknek pedig
hatalmas károkkal kell megküzdeniük az idei évben.

– Január 20-ra rendkívüli közgyűlés összehívását
kezdeményzem, amelynek keretében egy átfogó belvízrendezési tervet ismer meg a
képviselőtestület. Javaslom, hogy  az ország legmélyebben fekvő
településeként forduljunk a kormányhoz, és kérjünk segítséget egy kiemelt
belvízrendezési program megvalósítása érdekében – jelentette ki dr. Lázár János
ma reggel a belvíz elleni védekezés egyik helyszínén, Erzsébeten.
Hódmezővásárhely első embere hozzátette: a lakosság védelmén túl szükség van a
mezőgazdaság védelmére is.

– A legsúlyosabb kár ma nem a város belterületén,
a lakott területen, hanem külterületen van. A külterület legalább harmada – ez
több tízezer hektár – belvízkárban szenved, ami a  mezőgazdaságban
a 2011. évi kilátásokat nagy mértékben rontja. Nagyon sok a mezőgazdaságból élő
család egzisztenciája is veszélybe került, nekik is segítségre van szükségük –
mondta el dr. Lázár János.

A belvíz elleni védekezés kapcsán a polgármester
kiemelte: a Tisza-Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat már több tízmillió
forintot költött a munkálatokra az elmúlt héten, az önkormányzatnak pedig a
helyreállítási költségekben lesz tízmilliós költsége.

– Szikáncson a folyamatos szivattyúzásnak
köszönhetően bíztató a helyzet, itt Erzsébeten azonban kritikus. Felajánlottuk a
leginkább veszélyeztetett házak lakóinak, hogy csereingatlanokat ajánlunk
számukra, de ők eddig nem éltek a lehetőséggel. Amennyiben úgy alakul, hogy
kitelepítésre lesz szükség, a megfelelő ingatlanok rendelkezésre állnak.
Gondoskodni fogunk minden érintett családról – jelentette ki dr. Lázár János.

Az önkormányzat a Tisza Marosszögi Vízgazdálkodási
Társulattal, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szakembereivel több
helyszínen, összehangolt védekezést folytat a belvíz által veszélyeztetett
területen élők védelme érdekében.

Megszakítás