Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rendőrkézen a hódmezővásárhelyi háromdimenziós térkép rongálója

Elfogta a rendőrség azt a
16 éves helybeli fiút, aki az elmúlt egy hónapban háromszor is
megrongálta a hódmezővásárhelyi Kossuth téren felállított
háromdimenziós térképet, több százezer forintos kárt okozva –
közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden
az MTI-vel.

Szenti Szabolcs tájékoztatása szerint a felderítést nagyban
segítette a közelmúltban a belvárosba telepített
térfigyelőkamera-rendszer.

A fiú a miniatűr épületek egy-egy darabját törte le és vitte
magával. A legutóbbi bűncselekmény hétfőre virradó éjszaka történt,
ekkor a kerámiatérképen lévő városházát ábrázoló makett tornyát
törte le a fiatal, ezzel százezer forintot meghaladó kárt
okozott.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a térfigyelő kamerák
felvételeinek elemzésével állapította meg az elkövető
személyazonosságát, és a fiút hétfőn előállítottak. A nyomozók
törvényes képviselőjének és védőjének jelenlétében gyanúsítottként
hallgatták ki, de a vallomástételt megtagadta.

A fiatalember a rongálás után felmászott egy villanyoszlopra, és
levett egy nemzetiszínű zászlót. Tettét erősen ittas állapotban
követte el.

Rongálás miatt indult büntetőeljárás ellene, a kárérték
megállapítása még tart.

A belvárost ábrázoló háromdimenziós térképet adományokból a
hódmezővásárhelyi Rotary Club állította fel a Kossuth téren tavaly
november végén.

(MTI)

Megszakítás