Fokozott figyelmet szentel a
rendőrség a vásárhelyi iskolák környékén a gyalogos-és gépjárműforgalomnak
szeptemberben. A vakáció utáni első napokban az iskolába igyekvő gyermekek még
elővigyázatlanok, ezért reggel és délután járőrök segítik őket, különös
tekintettel a zebrákon való átkelés során.
Dezső József rendőrkapitány tájékoztatása
szerint szeptemberben 11 oktatási intézmény környékére rendel ki a Vásárhelyi
Rendőrkapitányság járőröket. Egy korábbi, balesetmegelőzést szolgáló felmérés
során négy iskola került közlekedésbiztonsági szempontból fokozottan
veszélyeztetett kategóriába, így a Varga Tamás, a Németh László, a Klauzál valamint
a Kertvárosi iskolák körül fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. A
városon kívül még a székkutasi, a mártélyi és a két mindszenti oktatási
intézmény mellett is fokozott ellenőrzésre kerül sor.
A rendőrkapitány elmondta: a rendőrök nem
csak a zebráknál figyelnek a gyerekekre, feladatuk a drogmegelőzésre is
kiterjed.
A fokozott ellenőrzéssorozat az iskola
rendőre-akciónak része, a programban a nemrég kinevezett körzeti megbízottak
vesznek részt. A tanév során a szülői értekezleteken kívül balesetmegelőzésről
szóló előadásokon is részt vesznek a megbízottak, a tanárok, a gyerekek, a
szülők, és a rendőrök között így szorosabb kapcsolat alakulhat
ki.