Megpróbálták autójukkal
elütni az őket tetten érő rendőröket azok a kábeltolvajok, akik egy
öntözőberendezés rézvezetékeit igyekeztek eltulajdonítani
Hódmezővásárhely külterületén – tájékoztatta a Csongrád Megyei
Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság ügyeletére még szombat este
érkezett bejelentés arról, hogy a város külterületén ismeretlenek
egy öntözőberendezés speciális elektromos rézvezetékeit próbálják
ellopni – mondta Szenti Szabolcs.
A helyszínre érkező járőrök lezárták a környező utakat, majd
elindultak az elkövetők irányába. Ezt látva a gyanúsítottak
autóikkal lekapcsolt lámpával a rendőrök felé hajtottak. A járőrök
kiszálltak a gépkocsiból, majd szabályos jelzésekkel meg akarták
állítani a gyanúsítottakat. Az egyik autó kikerülte a rendőröket,
míg a másik vezetője megkísérelte elütni őket, így félre kellett
ugraniuk – ismertette a történteket a hadnagy.
A hétvégén a bűncselekmény mind a hat feltételezett csongrádi
elkövetőjét elfogta a rendőrség. Közülük négyen őrizetben vannak,
míg ketten szabadlábon védekezhetnek. A 2,5 millió forintos kárt
okozó elkövetők ellen nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal
elkövetett lopás bűntette miatt indult eljárás, a rendőrség pedig
hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntett
megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a Szegedi Nyomozó
Ügyészségen.
(MTI)