Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

„Robotok programozása határok nélkül” zentai és hódmezővásárhelyi diákok együttműködésével

„Robotok programozása határok nélkül” ez a címe annak az elsősorban szakmai projektnek, amely a Határtalanul program keretében a HISZK Gregus Máté Tagintézményében vette kezdetét, és amely június elején Zentán folytatódik majd a vásárhelyi diákok látogatásával. Míg a zentaiak az automatizálásban és a robotikában szeretnének új ismereteket szerezni, addig a helyiek az informatikában való elmélyülést várják az együttműködéstől.

A Határtalanul program keretében 10 zentai diák érkezett kísérőtanáraival a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumból hétfőn a HISZK Gregus Máté Tagintézményébe, hogy részt vegyen a „Robotok programozása határok nélkül” elnevezésű projektben. A pályázat során nyert 1 millió 890 ezer forintból nemcsak a zentai diákok töltenek Vásárhelyen öt napot, hanem a helyiek is vendégeskednek majd egy szűk hetet június elején, Zentán. A vásárhelyi szakmai programok keretében a vajdasági és a gregusos diákok vegyes csapatokban ismerkedhetnek meg az automatizálás alapjaival, a robotok programozásával, de a cél, hogy a két intézmény diákjai kölcsönösen tanulhassanak egymástól.

– A robot gyártójával kapcsolatban vagyunk, és sikerült beszereznünk négy kis robotot, amely a világ egyik legkorszerűbb technológiája. Főiskolákon, egyetemeken versenyeznek vele, ezt próbáljuk nekik megmutatni. Ők viszont az informatikában nagyon jók, így amellett, hogy ha kimegyünk és folytatjuk ezt a programot, az informatikában is nagyon elmélyülhetnek a tanulóink – mondta Kurusa József, a HISZK Gregus Máté Tagintézmény szakmai igazgatóhelyettese.

A zentai és vásárhelyi fiatalok alkotta vegyes csoportokat a Gregus Máté Tagintézményének technikus hallgatói irányítják.

– Vannak összetettebb feladatok is, falkövetés, porszívórobot felprogramozása, vagy akár a fűnyírás – mondta Bella Ádám technikus hallgató.

A 15- 16 éves zentai fiatalok második napja vannak Vásárhelyen, és a szakmai munka mellett a szabadprogramokat is nagyon várják.

– Robotinokat programozunk be, hogy milyen útvonalon menjenek, hogy ne ütközzenek neki a falnak, illetve holnap megyünk Budapestre, majd később Szegedre, és Ópusztaszert is megnézzük, úgyhogy elég mozgalmas napjaink lesznek – mondta Szél Réka, a Zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákja.

A zentai diákok például Budapesten nemcsak a Vásárcsarnokban megrendezésre kerülő automatizálási kiállítást tekinthetik majd meg, ahol valamennyi nemzetközi szabványteremtő cég képviselteti magát, hanem a Budai Várat és a Parlamentet is, így kulturális programokban sem lesz hiány.

Megszakítás