Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rövidesen indul a Ginkgo Sas Szálló próbaüzeme

Végéhez közeledik a
négycsillagos Ginkgo Sas Városi Hotel kivitelezése. A két épületből álló komplexum
jelenleg 85%-ban készült el, a következő két hónapban még ki kell alakítani az
utcafront felőli homlokzatot, a közmű csatlakozásokat, valamint a
területrendezést – minderről ma sajtótájékoztatón számoltak be a tulajdonosok. Az esemény keretében bemutatkozott a hotel igazgatója is.

Három
évvel ezelőtt merült fel a közel másfél milliárd forintba kerülő szállodaépítés
gondolata. Az anyagi források előteremtését követően az érdemi munka egy
évvel ezelőtt kezdődhetett meg, jelenleg a két épületből álló létesítmény hátsó
része már szinte teljesen elkészült, az utcafront felől azonban még van tennivaló. Összességében mintegy 85 %-on áll a szálloda kivitelezése – tudtuk meg a mai sajtótájékoztatón.

– Előrehaladott
állapotban van a szálloda. Az utolsó métereket futjuk, persze ezek
a méterek még nagyon görcsösek, de mindenképpen meg kell tenni, hogy július
elejétől elkezdődhessen a próbaüzem – nyilatkozott Schleiffer Ervin, az SK SAS Projekt Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Kft.
ügyvezető igazgatója.

A
szálloda építésében mintegy 120 ember vesz részt. A munkások heti hat napon
dolgoznak, és, hogy tartani lehessen a kiszabott határidőt valószínűleg a
jövőben tovább kell fokozni a tempót.

– Az
egyik leglátványosabb feladat az utcafront felőli homlokzat kialakítása. Ma
érkezik meg az ehhez szükséges anyag, így a jövő héten már el is kezdődhet
ennek a kivitelezése. Ezt követően a közművesítés és a térrendezés következik – adta
hírül Nagy Csaba építésvezető.

Májustól munkába állt a szálloda vezetése is. Az igazgatói posztot az a Szabó Mihály
vállalta, aki 12 éven keresztül irányította a szegedi Novotel Hotelt. Nagy
kihívásnak érzi a most rá váró feladatot.

– Gyönyörű
szép négycsillagos szálloda lesz itt a belvárosban, amely nemcsak az
üzletemberek és turisták igényeit elégit majd ki, hanem a wellness-részleg
használatával az itt élőkre is gondolunk – mondta Szabó Mihály.

A
szálloda mintegy 20 fővel kezdi meg működését, a munkatársak válogatása még
zajlik. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a hotel augusztustól
fogadja a vendégeket.

Megszakítás