Az előző évekhez hasonlóan, december elején megnyit a műjégpálya a Kossuth téren. Az idei évben egy új kezdeményezéssel állt elő
az önkormányzat.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei téli szezonban is műjégpálya várja a
korcsolyázni vágyókat a Kossuth téren. A pályát már felállították, jelenleg a
jég „hizlalása” folyik. A tervek szerint december ötödikétől indul az idei
korcsolyaszezon.
– Az elmúlt évektől eltérően, az idei szezonban egy teljesen új
kezdeményezéssel állt elő az önkormányzat: hétköznap délelőttönként a város
egy-egy általános vagy középiskolája használhatja a pályáját, amelyen ingyenesen
tartanak majd korcsolyaoktatást, vagy egyéb foglalkozásokat az adott iskola
diákjainak – mondta el dr. Ambrus Norbert, Polgármesteri Hivatal Jogi irodájának
vezetője, hozzátéve: a program január elejétől indul.
A tizenhárom méter széles és harminc méter hosszú jégpálya minden hétköznap
reggel kilenc órától délig tart nyitva. Ezt rövid karbantartás követi, majd
délután egy órától ismét lehet korcsolyázni egészen este nyolc óráig. A
jégpálya használatát az előző évekhez hasonlóan idén is ingyenesen biztosítja
az önkormányzat.