Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rövidesen indul az utak kátyúzása

Közel 400 kátyú nehezíti a közlekedést a vásárhelyi
utakon, ami másfélszer annyi, mint tavaly volt. A kemény tél okozott ilyen
jelentős kárt az aszfaltrétegen. A javításokat április közepén kezdik.

A márciusi Közgyűlés napirendi pontjai között is szerepelt a
hódmezővásárhelyi közutak állapota – mondta Ékes József, a Városüzemeltetési
csoport vezetője, aki hozzátette: az idei tél igen kemény volt, a fagy az
utakon és az aszfalton is sok kárt okozott. Ennek következtében rengeteg kátyú
alakult ki a városban. A közterület felügyelet munkatársai már felmérték az
utak állapotát.

– Tavaly 247 darab kátyú volt Vásárhelyen, ez a szám idén
jóval több: 375 – adott pontos tájékoztatást Ékes József.

A hibalistáról a közterület felügyelők jegyzéket készítenek,
amely alapján a Városüzemeltetési Csoport, a településrészek önkormányzati képviselői
és a kátyúzást végző Városellátó Non- profit Kft. Ütemtervet készít a munkálatokhoz.

Idén csak április közepén tudják elkezdeni az utak
javítását, mert az aszfalt-keverő telepek ekkor nyitnak, és csak ezt követően
lehet jó minőségű aszfalthoz hozzájutni. A közel négyszáz kátyú befoltozása
több tízmillió forintjába kerül a városnak.

Megszakítás