Saját költeményeiket szavalták el többen is a Nyugdíjas
Szövetség Költészet napi rendezvényén. Az érdeklődők a Mozaik Kamarateremben
gyűltek össze.
A tehetség nem korfüggő, és az idősek is tudnak értékeset
alkotni – mondta Oskovics György, a Nyugdíjas Szövetség elnöke az idei
Költészet Napi rendezvényen. Bár a szervezet hosszú évek óta megemlékezik
április 11-ről, József Attila születésnapjáról, de most fordul elő először,
hogy a tagok nem a híres írók költeményeit mondták el, hanem saját verseiket
szavalták el a közönségnek. Összesen 9-en álltak a színpadra. Voltak, akik
egészen fiatal korban kezdtek el írogatni, míg mások főleg nyugdíjba vonulásuk
után kaptak kedvet a rímfaragáshoz.