Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sikeres a közfoglalkoztatási program

300 főre emelte a közgyűlés múlt szombati rendes ülésén a közfoglalkoztatási
programba bevonhatók számát – számolt be dr. Ambrus Norbert ma délelőtti sajtótájékoztatóján. A Jogi iroda vezetője leszögezte: azok, akik nem működnek együtt az önkormányzattal, vagy nem megfelelően végzik a munkát elvesztik a város támogatását.

Sikeres a közmunka program, sokan
jelentkeznek maguktól a közterület-karbantartási, takarítói álláshelyekre. A
közfoglalkoztatási tervben szereplő eddigi 200 fős keretszámot 300 főre emelték
fel a május 15-i közgyűlésen, jelenleg mintegy 260 fő közfoglalkoztatott tevékenykedik a városban.

– A 2009-ben megindult Segély
helyett munka program azok számára áll nyitva, akik jogosultak a rendelkezésre
állási támogatásra. Ezen támogatás összege 28.500 Ft, azonban több mint 60.000
Ft fizetést kap havonta, aki 6 vagy 8 órában közmunkát vállal – tudhattuk
meg Ambrus Norberttől. Az idordavezető hozzátette, hogy a 300 fős keretet a város
folyamatosan tölti fel, tehát folyamatosak a kiközvetítések.

Ambrus Norbert azonban arra is felhívta a
figyelmet: nem támogatja a város azt, aki nem hajlandó együttműködni az
önkormányzattal, azaz nem vállalja el, vagy nem megfelelően végzi a munkát. Erre
szerencsére egyre kevesebb a példa – míg tavaly 227 főtől vonták meg emiatt a
rendelkezésre állási támogatást, addig idén mindössze 21 főtől, ami időarányosan
számítva is igen csekély – tette hozzá az irodavezető.