Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott, a
Belügyminisztérium által kiírt, EU Önerő Alap pályázaton, melynek
keretében közel 25 millió Ft vissza nem térintendő támogatást
nyújtanak, az \”Elektronikus ügyfélszolgálat és korszerű
térinformatikai megoldások bevezetése Hódmezővásárhely Megyei Jogú
Városban\” elnevezésű, az Európai Unió strukturális alapjaiból
támogatott, Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretében
megvalósuló beruházás költségeinek, saját forrás kiegészítéséhez
Az önkormányzat május utolsó hetében juttatja el az utalványokat az
iskolákba, a leendő elsősök szüleit pedig levélben értesítik, hogy
mikor vehetik át a Polgármesteri Hivatalban. Az utalványokhoz
mellékelni fogják annak a 7-8 üzletnek a listáját, ahol azok
beválthatók lesznek. Lázár János hangsúlyozta, hogy mindenkinek a
lelkiismeretére bízzák, hogy igénybe veszi-e ezt a segítséget, de
elvárható, hogy akiknek az anyagi helyzete ezt feleslegessé teszi, azok
lemondanak róla a valóban rászorulók javára.